A bugyim kell nekem!

Miért van az, hogy még mindig nem bírom angol faarccal lereagálni, ha valaki azt kéri tőlem, küldjem el neki a használt bugyimat!?
Időnként persze vannak kis szünetek, amikor senkinek nem jut eszébe a használt cuccaimat elkérni, de amikor már azt hiszem, nna, biztos soha többé, végre fellélegezhetek, akkor jönnek a levelek.
Leggyakoribb a bugyi. Szigorúan kihangsúlyozva, hogy de használt legyen ám! Aztán a használt harisnya is toplistás, na és a használt cipő vagy csizma persze...
Amúgy ultra-felvilágosult csajnak tartom magam, de a "használt bugyim más kezében"-gondolattól mindig kiakadok. Talán azért, mert meglehetősen vizuális egy nő vagyok.
A Kiszel Tünci féle bugyi-gyűjtés egészen más (feltételezem ő nem ugyanarra használja a bugyikat, mint azok, akik használt tangákra vágynak)
Amúgy a fétis-mozzanatokkal nincs problémám, sőt, azzal sem, ha a pasasok más nők bugyijával a fejükön-szájukban, orrlyukukban maszturbálnak.
De a gondolatra, hogy valaki az ÉN bugyimra verje a répát - na, azt inkább ne.
Most biztosan csalódottan biggyesztitek a szátokat, hogy eeeezt azért nem gondoltátok volna rólam, eeez már mindennek a teteje, hogy azt sem élvezem, ha mások a cuccaimra hokiznak.
Hát nem.
És: szép dolog az őszinteség, de kicsit talán ciki leírni egy levélben, hogy: "légyszi küld el egy használt bugyidat hogy érezhesem a punid ilatát és maszturbálasak rá. Nagyon vágyom a punid ilatára drága ugye bizhatok benned elküldöl nekem a bugyidat amit most is hordasz"
Fülig Jimmy sem fogalmazhatta volna szebben :(
De legalább nem sokat ködösít, kirukkol azonnal a farbával, nehogy már azt higgyem, esetleg elalvás előtti mütyürkének kell neki.
Szerintetek át kéne inkább gyúrnom az agyamat, és igenis teljesíteni a bugyimra, harisnyámra avagy cipellőimre ácsingózók kívánságait?!