Bugyi-történelem

Vigyázat! Ma olyan komoly vagyok, mint a vakbélgyulladás! Plusz: történelmi hangulatba is kerültem, ezért szépen felhomályosítalak benneteket arról, milyen komoly átalakuláson ment át az a picike ruhadarab, amit jobb szerettek lehámozni rólunk - mint ránk adni...
Egytenyérnyi selyem vagy csipke az egész, és rendszerint soha nem gondolunk rá, hogy mekkora változásokon ment át a hosszú évtizedek során, míg eljutott mai alig-formájáig.
Pedig a férfiak minden bizonnyal száz évvel ezelőtt is ugyanilyen hévvel cibálták le rólunk, avagy húzták félre, hogy elgördíthessék az utolsó akadályt is nedves puncusunk birtokbavételétől.
Bugyink őse a XVI. században kezdett felbukkanni, de akkor még calezon-nak nevezték, mert igencsak hasonlított a férfiak által viselt hosszúszárú alsóneműhöz. Akkoriban kizárólag higiéniai okokból hordták, hogy segítségével a hölgyek megvédhessék becses altestüket a portól és a nyirkos szelektől. Aztán több mint két évszázadnak kellett eltelnie, hogy Párizsban ( hol máshol?!) elinduljon hódító útjára az első ilyen fehérnemű.
Akkoriban a pantalon de femme – azaz a női nadrág jóhangzású nevet viselte.
Színésznőknek és utcalányoknak kötelező volt a viselése, ezt egyébként külön törvényben is rögzítették.( Arról már nem szól a fáma, hogy a rend derék őrei hogyan büntették a kihágást elkövető hölgyeményeket.)

*

*
Természetesen az úri asszonyok sem maradhattak ki az új divathóbortból, részükre Diana Slip párizsi tervezőnő kreálta a rafináltabbnál rafináltabb modelleket.
A Concord negyedben található Richepanse utcai divatszalonjában délutánonként zártkörű bemutatókon csodálhatták az érdeklődők ezeket a század eleji csábító kis költeményeket.
Madame Slip bugyijai általában drága batisztból, muszlinból, bőrből, selyemből, atlaszból készültek, és szalagokkal, csipkével, bársonnyal vagy gyöngyökkel díszítették őket.
A bemutató szüneteiben pedig 20 Frankért bárki vásárolhatott egy saját kiadású gusztusos kis könyvet, mely a legszebb párizsi manökenek fotóit sorakoztatta fel izgalmas beállításokban mutogatva legintimebb pillanataikat.( Csak nem ez volt a mi Tuttink őse ?! )
Madame Slip tehát káprázatos hírnévre tett szert csábító bugyijai segítségével. A korabeli statisztikák szerint a francia nők ruhatára öt bugyiból állt, míg az amerikai hölgyeknek hárommal kellett beérniük.
Ám a vélemények itt is megoszlottak. Voltak, akik kifejezetten ellenezték a bugyi viselését. Ilyen volt például Vittorio Emanuel olasz király, aki irtózott a bugyogós hölgyektől.
De a divat még az uralkodókra is fütyült, mert a hölgyek igen hamar rájöttek, hogy nem csak öltözködési kelléknek kell tekinteniük ezt a leheletnyi kis anyagdarabkát, hanem segítségével bizony még a legkeményebb férfiszíveket is meglágyíthatják- és a leglágyabb férfiszerszámokat is megkeményíthetik.
Így aztán az asszonyok és nagylányok bugyija középen okvetlenül nyitott volt – ezt roppant praktikusnak és célszerűnek tartották. A gyerekeknek be kellett érniük egy teljesen zárt modellel, de a leleményesebb kislányok titokban mindig kibontották a varrásokat, hogy az ő puncijuk is szabadon lélegezhessen.
Az első világháború után a bugyi először félcombig, majd később egészen a popsi aljáig megrövidült, és így minél többet láttattak a harisnyatartó szalagocskái mögül elővillanó combok titokzatos bőréből.
Franciaországban az 1920-as és ’30-as évek körkérdései alkalmával a hölgyek túlnyomó többsége bevallotta, hogy bugyit elsősorban kacérságból visel.
A fetisizmus lelkes művelői áldásként fogadták ezt az új tárgyat, mellyel amúgy is pazar gyűjteményüket még tovább gazdagíthatták.
A pontot az i-re természetesen a miniszoknya elterjedése tette fel, és már meg is érkeztünk a mi csipetnyi bugyinkhoz, mely lehet egészen áttetsző, lehet tollakkal díszített – lehet tanga vagy akár ehető is ( utóbbi arra az esetre, ha pasinkat valami igazán különlegessel akarjuk meglepni ebéd után - vagy helyett!)
Ennyit tudtam mesélni nektek így egyszuszra mindennapjaink nélkülözhetetlen kis ruhadarabjáról… remélem tetszett :)