A Gróf...

Most végre megtaláltam! Azt a rég elveszettnek hitt történetemet az Én Kedvenc Grófomról...

Máris elolvashatjátok, de előre szólok: ez most egy picit más lesz, mint amilyennek eddig hittetek. Ez most az igazán rosszkislány oldalam lesz.

De ne vegyétek túl komolyan... ez csak a fantáziám. Az az alattomos és piszkos, amit csak ritkán mutat meg magából az ember lánya.

****************

Felkészültél???? Mert máris kezdődik az utazás, a penészes kőfalak, nyikorgó ajtók, korhadt koporsók és véres vágyak világába...

A nyári hőség elől Nicolas Transsylvania hűs hegyeibe vitt bennünket. Lisette és én imádtuk ezt az utazást, az erdők vad szagát, a zötyögős, poros utakat, az elsuhanó útszéli városok komor-ruhás embereit.
A falu, ahol tegnap megszálltunk - úgy tűnik, mindegyiknél vészjóslóbb és ridegebb volt. Csakhogy mi Lisette-el alig vártuk már, hogy megnézhessük az ódon kastélyt is - azt, amelyikről kislánykorunk rémtörténeteiben olvashattunk. Hiszen tudjátok! Ahol AZ a gróf élt, nagyon-nagyon régen.
- Vagy tán soha nem is létezett?!
És azon a régóta várt délutánon pici csalódással láttuk, hogy a komor kastély kapuja előtt csinos kis csoport gyűlt össze, várva a vezető érkezését. Turisták voltak mind, akárcsak mi. És őket is ugyanaz a kíváncsi borzongás hozta ide. Férfiak és nők vegyesen; túranadrágosak, poroscipősek, tarka ingekben és pólókban, unatkozó, viháncoló gyerekeikkel.
Így aztán alapos feltűnést keltettünk Lisette-el. Ő szárazmoha színű szaténruhát viselt, hátán olyan mély dekoltázzsal, hogy látni engedte popsija hasítékát - én pedig tarka törökmintás muszlinba öltöztem, és büszkén lépdeltem pimaszul szexi köldökömet és fehér bőrű csípőmet kivillantva.
A vezetőnkre nem kellett sokáig várni. Már jött is a kastély irányából, és szélesre tárta a nyikorgó, kovácsoltvas kaput kíváncsi csoportunk előtt. Végigvezetett bennünket a kopár, szellőzetlen termeken, melyeknek ablakait még ma is sötét drapériák fedték. A toronyszobákban már csak a szél süvített. Az épületszárnyakat összekötő keskeny függőfolyosók fájdalmas-üresen kongtak áthaladó lépteink alatt. Aztán a pincék következtek. Éppolyan félelmetesek voltak, mint gyermekkorunk rémregényében. Lisette izgatottan szorította meg a karomat, ahogy bevezettek minket a kriptába.
Négy-öt dísztelen koporsó feküdt a kőpadlón, félkörívben közrefogva egy faragott kőemelvényt, melynek gazdagon hímzett leplére egyetlen, sötétre pácolt tekintélyes koporsó volt felhelyezve. A fedele résnyire félretolva, és Lisette azonnal közelebb húzott, hogy bekukucskálhassunk.
- Nézd, föld van benne! - súgta a fülembe Lisette
- Gondolod, hogy ő is odabent fekszik? - kérdeztem elfojtott hangon
- Kicsoda, a Gróf!? - döbbent meg barátnőm - Hiszen már legalább százötven éve halott! Ha létezett valaha egyáltalán�
Igen, mindezt jól tudtuk, mégis izgalom vibrált bennünk. És nem sejthettük, hogy odabent a földdel színültig teli középső koporsóban egy régóta élettelen vágy most megmozdult. Lisette önkéntelenül mégis összébbszorította a combjait, ellenőrizve, hogy tamponja rendben a helyén van-e. Mert ez az izgató, halovány vérszag ébresztette fel örökkévalóságnak tetsző álmából a Grófot.
Néhány perccel később vezetőnk lépett hozzánk, amíg a csoport többi tagja sorbanállt színes prospektusokért és képeslapokért.
- Velem jönnének, kisasszonyok? - kérdezte fura, idegen akcentussal.
Lisette és én szótlanul követtük. Hosszú, sötét termeken vezetett át bennünket, olyanokon, amelyeket eddig nem láthattunk. Aztán leültetett minket egy kőpadlós, félig üres könyvtárszobában, és megparancsolta, hogy ott várjunk. Egy poros bőrkanapéra kuporodtunk Lisette-el, fázósan egymáshoz bújva. Most bántuk először könnyű ruháinkat. Hosszú órákig kellett várnunk. Egészen besötétedett már odakint. Mi pedig éhesek voltunk, és rettentően fáztunk.
- Én félek - súgta a fülembe sírós hangon Lisette, és a vállamhoz simult.
Ebben a pillanatban nyikorogva nyílt a könyvtárszoba ajtaja, és egy magas, fekete bársonyruhás ősz hajú férfi lépett be rajta. Nem mondta senki - nem láttuk sosem - és mégis azonnal tudtuk, hogy ki ő! Lépteinek koppanása megállt előttünk, kinyújtotta hosszú, hófehér ujjú csontos kezét, és átfogta Lisette vállát.
Úgy mosolygott, hogy közben alig változott az arca. Ujjai lassan lejjebb vándoroltak, határozottan kikutatva Lisette ruhájának kapcsait, hogy a következő pillanatban egyetlen gyors mozdulattal megszabadítsa barátnőmet a könnyű selyemtől. Aztán halovány szája rátapadt a lány előbukkanó hegyes-piros kis mellbimbóira. Nyelvével mohón izgatta a kemény kis bimbókat, keze közben a parányi bugyit kutatta.
- Vérzel, te édes kis macska! - recsegte évszázados hangján, és intett a háta mögött álló homályba burkolózó alaknak. Akkor láttam csak, hogy az a különös férfi, aki délután még a vezetőnk volt, most gazdája parancsára előlép a sötétből. Egyenest Lisette-hez tartott. Felemelte a lány csinos kis csípőjét, egyetlen határozott mozdulattal szétterpesztette combjait, és durva mozdulattal lehúzta könnyű kis bugyiját. A Gróf lassan térdre ereszkedett Lisette előtt, kihúzta hüvelyéből a vértől alaposan megduzzadt tampont, aztán lehunyta seszínű szemeit, és áhítattal nyalni kezdte barátnőm véres kis punciját. Lisette finoman levegő után kapkodott, és kezével kezemet kutatta.
- Élvezi, ahogy nyalja őt! -mondta elnyújtott hangon a Gróf szolgája.
- Igen, élvezem! - sikoltotta Lisette, és kéjesen mozgatni kezdte csípőjét.
Szerettem volna fokozni gyönyörét, ezért föléhajoltam, és nyelvemmel megcirógattam magányosan ágaskodó mellbimbóit.
- Nem, ne így! Vedd a szádba egészen! - nyögte Lisette, és fel kellett térdelnem, hogy erősebben szívhassam kemény kis melleit.
Közben a Szolga közelebb lépett hozzám, és lefejtette vállamról tarka ruhámat. Éreztem, amint a gerincemen végigsuhanva jéghideg keze megállapodik a popsimon. Középső ujját egyetlen vad mozdulattal a hüvelyembe lökte, amitől az rögtön benedvesedett.
Lisette lerúgta vékonypántos kis szandálját, és meztelen lábfejét a Gróf lábai közé húzta, talpával kitapintva a kőkemény dákót a fakó bársonynadrágban.
- Mi az, mire vár? - kérdezte mélyet sóhajtva Lisette - Hát nem akar megbaszni?
A Gróf mosolyogva fölénkhajolt, szája és nyelve lucskos volt Lisette vérétől.
- Először is addig nyallak, amíg el nem élvezel, te finom kis szuka! - mondta elfojtott, különös hangján, és visszabújt barátnőm bársonybőrű combjai közé. Éreztem, ahogy bizsereg már az én puncim is, és kicsit feljebb térdeltem a kanapén, megmutatva feszes popsimat a Gróf szolgájának. Ő nem is váratott sokáig. A farka kemény volt, és könnyedén nyomult belém, először csak apró, de aztán egyre hevesebb lökésekkel. Közben egyik ujját a popsimba dugta, és finoman harapdálta a vállamat.
Én ezalatt Lisette-et bámultam, kitágult pupillájú hatalmas szemeit és ziháló ajkát. Olyan édes volt, ahogy élvezett! Közelebb húzódtam hozzá, és szájon csókoltam, nyelvemet mélyen bársonyos szájába tolva. Ő lágyan harapdálta az ajkaimat, és leszívta a nyelvemet majdnem a torkáig.
Ebből megértettem, hogy közeledik az orgazmushoz. Ezért belemarkoltam a Gróf hűvös tapintású selyemősz hajába, és fejét még erősebben nyomtam Lisette combjai közé.
- Gyorsabban! - parancsoltam rá.
- És erősebben! - nyöszörögte Lisette - Mindjárt elélvezek!
A Gróf remegett a kéjtől, ahogy barátnőm puncijának édes-véres nedvét nyalhatta. Én közben megoldottam feszülő nadrágját, és elővettem merev farkát. Igazán elámultam hatalmasságán!
A vérrel megtelt sötétkék erek hevesen lüktettek dákóján, ahogy azt nyirkos tenyeremben tartottam. Hátrahúztam rajta a bőrt, hogy előbukkanjon vérvörös makkja, és én kedvemre csiklandozhassam nyelvem hegyével. Ebben a pillanatban Lisette felsikoltott, és heves orgazmusában magasra emelte csípőjét a Gróf arca előtt. Ekkor két kezemet a faszára kulcsoltam, és gyorsan fejni kezdtem, cipősarkamat térdelő lábaira szorítva, hogy meg ne mozdulhasson.
Néhány másodperc múlva háta ívben begörbült, és hatalmasat spriccelt, egyenesen rá barátnőm remegő hasára. Lisette kéjesen kenegette bőrére a hófehér nedvet, és haját hátrarázva lassan felült. A Gróf lefejtette ujjaimat kiürült farkáról, és mohó tekintete Lisette-re siklott, aki hátradöntött engem a kanapéra, és spermától maszatos ujjbegyeivel a csiklómat kezdte becézgetni.
- Őt nem kóstolja meg, Grófom? - kérdezte vibráló kíváncsisággal buaj hangjában - Nézze, milyen édes-rózsaszínű a puncikája!
A Gróf a fejét ingatta.
- Csak a véres, jószagú pinákat szereted?! - Lisette hangjában árnyalatnyi csalódottság bujkált. - Akkor kénytelenek leszünk mi ketten élvezethez juttatni barátnőm nedves kis pináját!
Azzal már bújt is a combjaim közé, fél kezével a Szolga lanyhuló dárdáját masszírozva. A Gróf hidegen állt fölöttünk, de láttam, ahogy csontos ujjaival újra merevedő farkát simogatja.
Hirtelen félrelökött mindenkit, és tövig belémvágta hatalmas faszát. Engedelmesen megemeltem a csípőmet, hogy könnyedebben mozoghasson bennem ki - és be, és újra ki és be.
- Igen, keféld őt! - biztatta Lisette - Annyira szeretem nézni, ahogy keféled!
A Szolga erre mohón derékon ragadta Lisette-et, de most véres nyílását hanyagolva inkább tiszta erőből a popsijába hatolt. Lisette örömmel felsikoltott, és átengedte magát az új élvezeteknek. Arcunk egész közel volt egymáshoz. Lisette göndör hajfürtjei a cickóimat csiklandozták. Időnként nyálas csókokat adtunk egymásnak, vagy csak a nyelvünket dugtuk a másik ziháló szájába. És hagytuk, lustán hagytuk, hogy vadul keféljenek bennünket.
Ezúttal egyszerre jutottunk el a csúcsra. Kitágult pupillájú szemünk párás tekintetével egymást néztük, hogy egyetlen pillanatot se mulasszunk el a másik orgazmusából. A Szolga Lisette-be élvezett, de ahogy fáradtan lüktető szerszámát kihúzta Lisette popsijából, nedve végigcsorgott barátnőm punciján, és vérével keveredve benedvesítette selymes combjait.
Erre a Gróf felemelkedett belőlem, és sietős léptekkel egy súlyos, faragott tölgyfaajtóhoz lépett. Egyetlen határozott mozdulattal kitárta, és a könyvtárszobába most betódultak azok a halottsápadt fekete vagy bíborruhás, rizsporos parókás alakok, akik eddig odaát várakoztak.
A Gróf büszke mohósággal Lisette combjaira mutatott:
- Gyertek, nyaljátok őt! A legfinomabb vér, és a legédesebb pina, amit valaha is kóstolhattatok!
Most hallottuk először igaziból a hangját. A szavak furcsán süvítettek ki a száján, és amikor aztán végre elmosolyodott, döbbenten vettük észre fogatlan száját!
- Tűnjünk el innen! - lehelte Lisette , és bukdácsolva, egymást húzva-rángatva menekültünk meztelenül a vérre éhes, fogatlan szájú alakok elől, akik kiöregedett, halott magányukban, békés álomban vártak valami utolsó, finom falatra - mert hiszen soha nem álmodhattak többé a feszes bőrű nyakacskákról!
Kirohantunk a pirkadó kastélyudvarra. Talpunk vacogott a harmatos-hideg kőkockákon. Lisette a kapu irányába mutatott. Fehér Adler 500-asunk állt ott, nyitott ajtókkal. Behuppantunk hátra, a kényelmes bőrülésekre, és Nicolas azonnal indított.
- Milyen kócosak vagytok, lányok! - állapította meg.
És a visszapillantó tükörben még láttuk, ahogy a minket üldöző alakok kitódulnak a kopár kastélyudvarra. Ebben a pillanatban felvöröslött a Nap keskeny fénysarlója a hegyek mögött, és a fenyegető fekete és bíborruhás alakok egyetlen intésre eltűntek, mintha soha ott sem lettek volna!
És valóban: később már sem Lisette, sem én nem emlékeztünk rá, hogy mi is történt valójában azon a hűvös, nyárvégi délutánon, abban a titokzatos, kongó-üres kastélyban. Csak Nicolas szemében ült valami érthetetlen derű. Valami buja, erotikus csillogás, ahogy ősöreg Adlerünk volánjánál a Satin Doll-t dúdolta, Chat Baker hangszerelésében.
Augusztus vége volt. Lisette menstruációjának második napja.